Az első megálláskor az apostolok meghívásáról szólt a bibliai részlet. A hivatás mindenkor egyben küldetés is. A tizenkettőt is azért hívta az Úr, hogy azután küldje őket. A világ négy égtája felé vitte őket a Szentlélek. Tamás egészen Indiáig eljutott. Minket is hí, majd küld a Mester. Fel kell fedeznünk a feladatot, kikhez van küldetésünk, s azt hogyan tudjuk teljesíteni.
A második megálláskor a gyönyörű parkban a kafarnaumi beszéd került felolvasásra. A templomtól kissé már eltávolodtunk, de velünk van a Szentségi Jézus, aki kenyér és bor színe alatt adja magát nekünk. Étel és ital, ami nem más, mint Ő maga. Utjainkon ez, illetve Ő az energiaforrásunk.
A harmadik evangélium a szeretet parancsáról szólt. Az Időkapu elnevezésű, 2000-ben készült köztéri szobornál jártunk. A szeretet menti át nemzedékről nemzedékre Jézust, s biztosítja időről időre a boldogság folytonosságát. A feltétel nélküli szeretet csodálatos példáját követve mi is szeretni akarjuk a Krisztustól még távol élőket, a közömbösöket, de még ellenségeinket is.
Az utolsó megállás körmenetünk során a szabadságharcainkra, forradalmainkra emlékeztető szobornál volt. Hazánk sorsa jutott eszünkbe. Az evangélium felidézte Jézus testamentumát: "menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet..." . Istennek legyen hála, ide a Kárpátok ölébe is elérkezett Krisztus híre, s Ő maga is. Hála szentjeinknek, hála a hitükhöz hűeknek, az áldozatot vállaló édesanyáknak, édesapáknak, a nagyon nehéz időkben is kitartóknak. Ennek köszönhető, hogy itt is felépült végre néhány éve ez a templom, ahol csecsemők és felnőttek egyaránt szép számmal lettek immár keresztények.
Ezzel ért véget a hitünk megvallását bizonyító körmenet. "Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat... " csendült fel az utolsó ének, mellyel visszavonultunk a befejező áldásra a kivilágított templomba.
"Ilyet minden évben kellene rendezni!"- mondták többen is, hangot adva a martfűi hívek örömének, kívánságának.
